Szép jó napot mindenkinek!
Ma néztem meg újra a Dicsőség zászlaja c. filmet, amit nagyon-nagyon (tényleg nagyon) régen láttam, amikor még jóval fiatalabb és beszűkültebb látókörű egyén voltam, ezen felül pedig akkor még az akciót néztem csak, nem a szereplőket, vagy a témát, meg ilyesmiket... Szóval, A dicsőség zászlaját sz*r filmnek tartottam - jogtalanul. Vagy mégsem?
A film az 1945. február 23-án elkészült Pulitzer-díjas fénykép körül forog, amely végül világhírű lett - még bélyeg is készült belőle. A fotó az iwo jima-i csata szimbóluma, melyen hat tengerészgyalogos kitűzi a zászlót. Lélegzetelállító kép, az biztos. A zászlót Franklin Sousley, Harlon Block, Michael Strank, John Bradley, Rene Gagnon, és Ira Hayes tűzte ki, közülük az első három aznap elesett. Na várjunk csak! A film eleve azt állítja, hogy Rene ott sem volt a kitűzéskor... Illetve a szereplők azt állítják. Ott volt, csak a mű szerint ő nem segédkezett kitűzni, viszont a helyszínen volt. Ebbe inkább nem megyek bele, de szerintem ebből a szempontból a film ferdít, dehát, kellett egy érdekes dolog, amin összevitázhatnak a karakterek, nem?
Az iwo jima-i csata itt csupán a háttér háttere: emlékképek formájában villannak be, illetve arra szolgálnak, hogy megismerjük a zászló kitűzésének körülményeit, és hogy megtudjuk a valóságot (nem, nem lövöm le a poént, a tájékozatlanabbaknak hadd mutasson valami érdekességet is. Aki tudja a választ, hogy mi olyan érdekes, írja le kommentben :) ).
Három karakterünk tehát (balról jobbra) Ira Hayes, John Bradley (Doki), Rene Gagnon. Ira és Rene között ellenséges a viszony, viszont Eastwood bácsi nem akarja az orrunkra kötni, hogy miért, én meg nem vagyok bűnügyi szakértő, hogy ezt kiderítsem... A film ránk erőszakolja viszont, hogy hármójukat szeressük. Nekem sem Rene (ő valószínűleg a ferdítés és az ezzel járó beállítása) sem Ira nem volt szimpatikus, egyedül - a főszereplő - a rezonőrt alakító Dokit bírtam. És egy nagyon kiakasztó jelenség számomra: ezek belerakták a 'Két pasi meg egy kicsi' címen futó sitcomból azt az idegesítő csajt, aki még - a Charlie Sheen-es korban - be-bemászkált az erkélyen:
Ami pedig még rosszabb az az, hogy most is ugyanazt az idegesítő stílust hozza... Komolyan, csak a frizurája más... Ami amúgy érthető, nem sok sorozatszínész (olyan, aki sorozatokban kezdi!) fut be, és nemigen kapnak nagyobb filmszerepeket - érthető módon (talán kettőt ilyet tudok mondani, ők pedig Jennifer Aniston és George Clooney. Viszont Hugh Laurie, vagy Ashton Kutcher, vagy Charlie Sheen kivétel, ők alapból filmszínészek). Nos, ez azért van, mert általában az van, hogy annyira megkedveljük a sorozatban általa hozott karaktert, hogy nem tudunk elvonatkoztatni, vagy alapból nem jó színész, vagy pedig - mint jelen esetben - csak egyetlen figurát tud hozni. Ez a rosszabbik eset.
No, térjünk rá a film fő irányvonalára, méghozzá az amerikai propagandára! Mert ez nem a háborút reálian bemutatni vágyó film (még jó, hogy nem erre vállalkoztak, mert hemzsegnek az ún. Higgins-csónakok, amelyeket 1943 óta nem használták nagy számban a Csendes-óceánon). Igazából ez is egy olyan témájú film, amely a háborús hátországot mutatja be, ami viszont nagyon tetszik benne! Megmutatja a propagandagépezet működését, azt a gépezetet, mely keresi és kutatja a hősi sztorikat, csakhogy kisajtoljon a jónépből még egy kis pénzt, és kihúzhassa magát a tehéntrágyából. Gratula ezért! Ezt a részét ugyanis zseniálisan ábrázolták!
A színészi játék pedig egészen jó - s ami bakit találtam, az nem a színészek, inkább forgatókönyv vagy a rendező hibája. Amit "egészen jó színészi játéknak" titulálok az jelen esetben az, hogy mindenki hozza a megtört katonát, aki hirtelen hazarepül és dicsőségben fürdik. Csak egy valaki ronthatja el ezt az idillt. Igen, az erkélyes csaj... Amit megfigyeltem még, hogy az indus gyomra folyamatosan émelyeghetett, mert mindig - vagy legalábbis nagyon sokszor - olyan arckifejezést mutatott, mint aki azonnal elhányja magát. De öregem, ennyire azért nem rossz film!
A propagandarészleg után ami nagyon tetszett az a mély filozofálás a hősök mivoltáról. Mert - legalábbis a film érvelése által - nagy igazságokat mond. És egy mondat megérintett: "Lehet, hogy hősök nem is léteznek." Hogy miért? Mert "csak nekünk van rájuk szükségünk". Baromi jó szövegek vannak benne ezen a téren. Az előbb felhozott mondaton kívül csak egy-kettő ilyet tudnék felhozni csupán, ami végtelenül kevés, és ez rávilágíthat arra is, hogy nem sok komoly film készül a témában, és nem csak a témában, de a világháborúról egyáltalán.
De vannak még fontos mozzanatok a filmben, és akárhogy is nézzük, a csatajelenetek is ezek közé tartoznak. Főhőseink legtöbbje az első hullámban ér partot, ami jó, mert "nem kell bajlódni a kötélhágcsóval", viszont rossz, mert partraszállásokkor - legalábbis általában, de nem Jimán! - ez a hullám szenvedi el a legnagyobb veszteségeket (gyakran akár 75-80%-os is lehetett, ami elég magas...). De Iwo Jimán a japánok más taktikát alkalmaztak: megvárták, míg az amerikaiak partra teszik az erősítést is - és később Okinawán is ezt a taktikát alkalmazták. Ez mind szép és jó, de mint mondottam volt, a Higgins-csónakok ekkor már nemigen voltak szolgálatban, már Európában is kezdték felváltani őket az LVT-kkel. Itt meg annyi van, mint... szóval sok. De alapjáraton a csatajelenetek is jók, viszont néhol zavaró volt az animáció, pl. a legtöbb gránátrobbanás is sajnos ilyen volt. Amit meg véletlenül megcsináltak a valóságban (persze töltettel, nem igazi gránátokkal), azok olyanok lettek, mint a Fegyverek szavában, ahol petárdákat nyomattak a robbanásokhoz orrba-szájba, csak hogy még nagyobb durranás legyen.
Node akkor összegezném: most nem aludtam el, pedig a vége felé, és néha a film közben is ellaposodott a sztori, de alapjában véve nem egy rossz film, és a fő irányvonal bemutatása szerintem nagyon jól sikerült.
7/10
És még valami: Ti mit gondoltok a filmről, vagy a karakterekről, ellenkezik-e valamiben a véleményetek az enyémmel? Szintén kommentben szeretném a BO-n! Köszi!
