1942. ősze. A szovjet erősítés kel át a Volgán, éjszaka, hogy az ellenséges repülőgépek ne láthassák őket. Úgy festenek, mint a vízen járó Jézus. Egy idős baka úgy érzi, Isten velük van, és minden esélyük megvan a győzelemre. Egy szovjet felderítőraj is átkel a túlpartra, majd elfoglalnak egy part menti házat, a németek azonban felrobbantják benzinkészletüket, így az összes parti épület a levegőbe repül; a robbanás ereje százakat repít méterekkel arrébb. De a katonákat ez sem állítja meg: mint Pokolból előretörő démonok bukkannak elő a lángokból, rengeteg németet víve magukkal a halálba.
Nos, mind tudjuk, hogy mi ugrik be a filmipar kedvelőinek, ha azt mondjuk: "Sztálingrád": az 1993-as, azonos címet viselő német film, és az amerikai Ellenség a kapuknál. Az oroszok úgy gondolták, ennek véget kell vetni, és készíteniök kell egy saját "Sztálingrád-eposzt". A film Fjodor Bondarcsuk rendezésével került a mozikba, tavaly. Felirat csak nagyon sokára lett hozzá készítve, így csak nem régen tudtam megnézni, de amit láttam... Nos, vannak jó pillanatai.
Már a kezdés is jó: a 2011-es Japánban történt földrengés után játszódik, egy orosz mentős-pszichológus beszél egy, a romok alá szorult német lányhoz, hogy szóval tartsa, hogy ne sírjon, hogy megnyugodjon, mesélni kezd egy történetet: az ő története, pontosabban az apáinak - igen, így! - történetét, mert neki nem egy, hanem öt apja volt. Pontosabban az anyja így mesélte neki.
További jó pont az, hogy az ellenséget is megpróbálják emberibbé tenni - az más kérdés, hogy az egész teljesen blőd: a fogságban tartott - és gyakorlatilag szexrabszolgaként használt - Mashával kerül közelebbi (érzelmi) viszonyba, úgy, hogy meg sem értik egymást. Mi a hiba? Mashának két világ között kellene örlődnie: a németekében és az oroszokéban. A másik: magával kéne vívódnia, hogy vajon szerelem-e ez, vagy csak az életben maradásért küzd; esetleg azon kéne elgondolkodnia, hogy valóban szereti-e az, aki minden nap megerőszakolja, vagy ez csak az adott helyzet miatt van? Egy másik: a felettesével Kahn (a képen) nincs éppen jó viszonyban, és még azt az átkozott házat is elveszíti, az asztalnál ülő, és jobbnál jobb falatokat elfogyasztó feljebbvaló azonban szóbeli fenyítésen kívül semmit sem tesz.
Újabb pozitívum: a házban kezdődő viszonyok, barátságok, sőt, némi erkölcsi dilemma (amit azért egész gyorsan feloldanak) is lejátszódik. Mondhatjuk: a cselekmény fő színtere inkább a ház, mint a harctér. A lakóház, amelyben küzdenek, itt lakik Katja és egy zsidó származású anya és két gyereke. Katja házát tartja a mi hőseinkből álló raj. Katja egy tizenöt éves lány, szülei holtak. És mint olyan, nem szabadna a katonáknak (egyiknek sem!) vele... jobban megismerkedni, mégis van, aki megteszi, sőt, van aki egy kicsit vívódik is magában: Katja még gyerek! Vannak megható, és megrázó pillanatok. Meghatóra példa először: Katja születésnapja. Az a jelenet egyszerűen zseniális! Megrázó: a zsidó csonka család kivégzése...Nem mondom el, melyik hogyan zajlik le, de mindkettő eléri a célját - nálam legalábbis.
.jpg)
Azonban vannak negatívumok is, néhány túlkapás: a lángoló roham az első. Van egy másik: egy jelenet, amikor szétlövik az ellenséges katonáktól hemzsegő házat - egy PaK-36-tal, méghozzá úgy, hogy a gránát egy kilőtt T-34/76 tornyáról pattan a ház falába. Nos, enyhe túlzás. A vége is kissé kommersz, de az vállalhatóan az, nincs is vele különösebb bajom. Vannak benne teljesen felesleges képsorok, amiknek a történethez semmi köze: a kikötőt támadó Stukák példának okáért ilyenek, hiszen egyik szereplő sincs ott.
Beszélnünk kell az akciójelenetekről: a többi ugyanis jól el lett találva, a beleszőtt lassítások is dobtak a hangulaton. A vizuális effektek 3D-re lettek kitalálva, ahogy a lassítások is.
Nem használt fegyverek nincsenek benne, bár feltűnő, hogy csaknem minden szovjet harcosnál PPSh-42 van, a mesterlövészeknél +1 Mosin-Nagant, természetesen távcsővel.
A történet vége nekem tetszett, az hozza igazából a szovjetfilm-gyártás fő erényét: az önfeláldozás bemutatását. És, ahogy az összes film, ez sem a "Nagy Vezér" dicsőítéséért jött létre. Erről talán a háború során (amíg az a Szovjetunió területén volt!) nem is nagyon volt szó: az egyszerű katona a hazáját védte, nem egyszer az otthonát, családját. Figyelembe kell venni azt is, hogy amíg az összes többi országban menekült a lakosság a németek elől, a szovjetek a helyükön maradtak, bármekkora áldozattal járt is az. (Bár ennek pont semmi köze az egészhez...)
A lényeg: nekem tetszett. Nem azt kapjuk ugyan, amit a trailerből várnánk, nem egy hentelős-lődözős film, inkább ez egy Hollywood-i alkotás, orosz kivitelben, ám nyomokban magában viseli a szovjetfilm-zsánert is.
10/7
