Szép estét!
Egy amerikai helikopteres elit desszantalakulat 400 katonája Hal Moore ezredes (Mel Gibson) vezetésével Észak-Vietnam Halálvölgyébe tart, ahol véres összecsapásra készülnek a vietkongokkal. Parancsnokuk csak annyit ígér nekik: ő fog először kilépni a helikopterből és ha megéri, ő lesz az utolsó, aki visszaszáll a gépbe. A körülzárt amerikaiak hamarosan hatalmas túlerővel találják szemben magukat, s rá kell döbbenniük, csak magukra számíthatnak. Néhányan közülük közelről ismerik a háborút, de többségük most esik át a tűzkeresztségen. Mindannyian a hazájukért harcolnak és mindannyiukat várja otthon valaki: feleség, gyermek, anya, testvér. Csakúgy, mint az ellenséget.
No hát, melyik ez a film? Igen, a Katonák voltunk...
Igen, a vietnámi háború poklába kalauzol el minket a film, melyet egy hatalmas, hősi toposszá emel, úgy, hogy közben bizonygatja, hogy nem ezt akarja. No de vegyük át az elejéről...
Tehát, a vietnámi háború, mint olyan, ma is megosztja az amerikai közvéleményt, az antikommunisták és Amerika-hívők csodálják a tengerészgyalogosok vérengzéseit (persze, a film nem erről szól, de ez nem hősi eposz... ;) ), a másik fele gyűlöli a háborút ugyanezen okokból kifolyólag, s ők mondják azt, hogy Amerikának semmi köze nem volt Vietnámhoz.
A helyzet azért bonyolultabb: a népnek, mint olyannak tényleg nem volt köze hozzá, hiszen a hazájuktól marha messzire folytak a harcok, és most még azt sem lehetett felhozni, hogy a kis sárgák lebombázták valamilyüket, vagy elfoglaltak pár szigetet - esetleg kinyírtak pár (millió) embert. A vietnámiak bűne csak annyi volt, hogy nem a demokrácia hívei voltak, hanem történetesen a pirospozsgás-csillagos eszmét tették magukévá. Hol itt a gond? A Szovjetunióval Amerika ekkor már régóta fegyverkezési versenyt folytatott (ez ugye a hidegháború), s Koreában ugyan elérték amit akartak (egy demokratikus Dél-Koreát létrehoztak), de Vietnámban a kis ferdeszemű haverjaik kiűzték a francia gyarmattartókat, és készültek, hogy ide is kitűzzék a vöröscsillagos zászlót. Hát ez van: nagyhatalmi érdekek, ahogy ma. Ezt persze a film bizonygatja, de akkor sem egy szókimondó mű.
De akkor mitől hősi eposz mégis, hogy bizonygatja: nem az?! Pont ettől! Annyira a szánkba akarja rágni, hogy elítéli a hadmozdulatokat, hogy csak az jön ki: a hazájukért mennek oda harcolni - meg hogy az amerikai állam milyen befogadóképes, hiszen ukrántól kezdve a dél-afrikaiig mindenféle-fajta ember szolgál a hadseregében. Nagyon szép, de a feketék nem moshattak ott ahol akartak...
Konkrétumok? Bizonygatják, hogy a politikusok nem tanultak Koreából, aztán összehozzák Little Big Hornt a vietnámi konfliktussal - ami tegyük hozzá, érdekes párhuzam. Ami viszont baj, hogy ahelyett, hogy így állítják be, nem adnak neki nagy súlyt, csak Moore bámulja a történelemkönyveiben a 7. lovasezred pusztulását az egyesült indián seregek ellen (akiket egyébként szintén bekerítettek, szóval érdemes lett volna tovább fűzni ezt a dolgot).
Aztán mitől mégis hősi eposz? A bajtársiasság fontosságát hangsúlyozzák (egyébként helyesen), de mindezt egy, az Amerikai pitéből ismert színésszel, aki ott is csak telefonszexelt a barátnőjével, egyszóval komolyan vehetetlen az a csóka. Aztán persze megmentetik vele az egyik néger katonát, hogy lássuk: ott tényleg mindenki egymásért harcol - pedig csak egyszer beszéltek egymással, szóval erős bajtársiasság nem igazán alakulhatott ki, na mindegy.
Ja és persze a hetesek hősiesen tartják az állásaikat, az ezredes úgy beszél a felettesével/ről, mint egy darab sz*rról/ral, amit persze a katonák elismerését nyeri el - a valóságban. Itt rá se b*sznak. Bizonygatják, hogy Moore egy hős: ő bizony nem hagyja ott az alakulatát, még akkor sem, ha tutibiztos, hogy otthagyja a fogát - hát ő tudja. Emellett persze a tökéletes amerikai, úgy értem ő "az" amerikai katona: jól és keményen harcol, kötelességtudó, emellett persze gondos családapa és szerető férj.
Az ezred tagjait nem igazán ismerhetjük meg. Úgy értem, kettőt-hármat: a már említett Pités csóka, a fekete emberke, az ezredesünk, Gólyafos, a vietnámi Robert Capa, és az idős katona. A legszimpatikusabb nekem az idős harcos volt, laza, amolyan "vietnámos" beszólásaival - róla elhittem, hogy ő tényleg ott és akkor harcoló amerikai katona.
Mel Gibson jó színész. A rábízott feladatot teljesíti, nem játssza túl, sőt egyébként meggyőző a játéka, de akkor is ő "az" amerikai hős - az elképzelt hős, hiszen senki sem hibátlan!
Az új Robert Capa (újságíró, illetve harctéri tudósító) egy üde színfoltja volt a filmnek. Hála az Égnek, akkor hozták be a sztoriba, mikor már igencsak lanyhulni kezdett a dolog. Ő kellett a nagyapjairól szóló történetekkel, a háborúban lévő, naiv civilként talán a legizgalmasabb karakter volt az egész filmben - még jó, hogy ő narrál.
Ennyi fennkölt szónoklat egy filmben sem hangzik el, egy filmben sem hangoztatják annyit (magával a szereplővel!!), hogy ő a legjobb parancsnok, akit csak a hátán hordott a Föld. Azért persze cselekedteti is a tekerőfüzet, de a beszéd sokkal jobban megy neki.
Azért vannak pozitívumai is az újságírón, meg a Papán kívül. Mégpedig az, hogy megmutatja, milyen az otthonmaradottaknak. Pontosabban a feleségeknek. Dr. Somorjai Lajos is írja naplójában (Megjártam a Don-kanyart), hogy a feleségeknek sokkal rosszabb, mint maguknak a katonáknak. És ez valamilyen szinten igaz is, hiszen nap mint nap várni, hogy mikor jön az a bizonyos levél a hazavárt férj/vőlegény/akárki nevével fémjelezve. És Hal Moore felesége ezen akadályt elég jól veszi, úgy értem le a kalappal a tekerőkönyv írója és a rendező előtt: ez a szál baromi jó!! Meggyőző alakítások, valós érzelmek (!!), leírhatatlan.
Vannak akciójelenetek is, elég sok. Az akciójelenetek, nos, vannak jobbak és vannak rosszabbak is. A napalmos részek jók, az erdőbe befutós-szakaszos szintúgy, közte meg pár unalmas. Viszont az első ilyen kategóriájú film (volt), ahol a katonák pisikélnek! Egy plusz pont ezért! Az utolsó csatajelenet is zseniális (na jó, az talán túlzás, de mindenképp monumentális jelenet).
Zene. A filmzene naggyon jó! Sok zenét ehhez szereztek, de felcsendül (néha) korabeli sláger is, pl. a Hold me, kiss me.
Summázva: azért annyira nem jó, de nem is végtelenül rossz, meg lehet nézni, sőt, meg kell nézni. Sajnos azonban semmiben nem különbözik az amerikai hőseposzoktól, de plusz pont a vizelés és az, hogy legalább próbálkozik.
10/7
