Szép estét mindenkinek!
A Forrest Gumpot régen láttam nagyon, de a hetekben újra megnéztem, s szokásához híven elgondolkodtatott.
De ki is Forrest? Egy kisvárosi fiúcska, akinek gerincferdülése van, ezért járógép kell a lábára. Továbbá egy kicsit "lassabb a többieknél" - gondolkodásban. Van, hogy amerikai foci-bajnok, van, hogy katona, esetleg nemzeti hős, vagy éppen halász. A XX. század második felének amerikai történelmének minden fontosabb pillanatánál jelen van, találkozik Elvissel, Lenonnal, vagy éppen Nixonnal. Ott van a feketék polgárjogi harcainak első eredményeinél, a vietnámi dzsungelben harcol, vagy pingpongozik a kínaiakkal. Ezen események jelentőségét azonban nem fogja fel, csupán az ő naiv világában él.
Tom Hanks briliáns. Komolyan! Az arca, a mimikája hol vicces, hol pedig szánalomra méltó, rendkívül jól viszi a figurát (de legalábbis jobban, mint Sean Penn a Nevem Sam-ben...).
Forrest rendkívül naiv, gyermekded lélek, de amennyire naiv, annyira jólelkű is, egyszerűen nem ismeri a rosszat. Pl. a fekete anarchistáknál való látogatásakor a fekete frázisokat vág a fejéhez, ő pedig leveri Jenny akkori fiúját (Jennyről mindjárt), majd távoznak. Ekkor még odaszól a feketéknek: "Bocsánat, hogy elszúrtam a Fekete Párduc-bulijukat." Egy kicsit részletezném még a filmet.
A filmnek nem egy mondanivalója van. Az egyik az: hogyan lehet jó életünk? A válasz szerintem ez: úgy, ha önmagunkat adjuk. Forrest ugyanis semmilyen helyzetben nem játssza meg magát, sőt, nem is igen hazudik, maximum kegyes hazugságból, s azt is azért, mert "a Mama szerint az nem bűn".
Egy másik fontos dolog a történetbe rejtett társadalomkritika, az emberi értékek közt húzódó nagy szakadékok egyes emberek számára, vagy hogy a történelem viharában az emberi élet sz*rt sem ér. Ja, és hogy így is bárki formálhatja a történelmet, erre itt van maga Forrest.
Egy harmadik az, hogy általában túl későn jövünk rá arra, hogy ki a fontos számunkra, és kit szeretünk igazán. Ezt Forrest és Jenny kapcsolatában láthatjuk, persze nem Forrest az, aki meging, hiszen ő végig csak és kizárólag Jenny-t szereti. Jenny viszont nem igazán tudja, mit is érez, s bár sok mindent elkövet - nem csak Forrest irányában, de a maga irányában is, a film felmenti őt, valahogy úgy, ahogy Madách tette Évát Az ember tragédiájában, a prágai színben, tehát nem Jenny a rossz, hanem a kor, amibe született. Ezáltal egyébként leírtam a társadalomkritikát is...
A negyedik az, hogy a barátság mindennél fontosabb! És mindig lesz valaki, aki igaz barátod lesz, s nem feltétlenül olyan, mint te, lehet, hogy fekete az ipse, de lehet, hogy rokkant, sőt, lehet, hogy az egyén nőnemű lesz!
Nos hát, térjünk rá Forrest és a film mondanivalója után a főbb mellékszereplőire.
Jenny (Robin Wright), Forrest egyetlen és igaz szerelme, gyerekkoruk óta ismerik egymást, Forrest mindig megvédi, ahol csak tudja. Ő általa ismerjük meg picit jobban a hippiket, és ő a madách-i prágai nő - mint már mondtam, csak más kontextusban: ő nem megcsalja férjét, és nem kér pénzt: drogozik, iszik, és mindenkivel összefekszik, szóval, rendes hippi. Hosszú haj, peace, stb. Túl későn jön rá, hogy Forrest nem csak a barátja...
Dan hadnagy (Gary Sinise), a megtört lélek a vietnámi háború után, aki nem találja a helyét a hazájában; kurvázik, iszik, s őt legalábbis kínozza a bűntudat, hogy nem halt meg a csatamezőn, helyette elvesztette a lábát, de életben marad. Forrest mellett végülis megtalálja a lelki (félreértés ne essék, Forrest barátsága segít neki ebben) - és a biztos megélhetést.
BB (Mykelti Williamson), Forrest egyik legjobb barátja, aki folyton a rákászatról beszél. Többet nem is nagyon tudunk róla, csak azt, hogy odavan a rákokért.
Muszáj beszélnem a zenéről. Ugyanis az, baromi jól össze lett vágva, s amit ehhez komponáltak, az is fenomenális, nagyot dobnak a hangulaton. Felcsendül a Sweet Home, Alabama; a Fortunate Sun, és rengeteg más, korabeli sláger.
Ezzel a jelenettel lehet összefoglalni a filmet, és igen, így kell "kretént" játszani!
