Szép napot Mindenkinek!
Mint ígértem (bár hétfőt mondva), ma két filmet fogunk megvizsgálni, az egyik a 2006-os Szabadság, szerelem. A másik viszont csak pénteken lesz megírva, ma nagyon rossz a netem.
A forradalom 50. évfordulójára azt hiszem, evidens volt, hogy készüljön valamivel a magyar filmipar. A Goda Krisztina rendezésében készült filmet végül is 2006. október 23-án mutatták be a nagyközönségnek. Angol címet is kapott, mégpedig a Children of Glory -t (A dicsőség gyermekei?). Azt nem tudom, hogy nemzetközi szinten hogy teljesített, de itthon egy eredményes filmnek számít, aminek megvannak az okai.
Az egyik minden bizonnyal a témaválasztás, hisz' addig nemigen születtek filmek ebben a témában Magyarországon. A másik a téma feldolgozása, hiszen a játékidő alatt a forradalom minden fontosabb mozzanatánál ott vagyunk, a Bem-szobornál lévő tüntetéstől a parlamenti sortűzön át a szovjet csapatok november 4-i hadműveleteiig.
Tehát akkor vázoljuk fel az alaphelyzetet: 1956. októberében járunk, egy magyar-szovjet vízilabda-mérkőzésen. A két csapat játékosai összetűzésbe keverednek, majd indulnak haza a magyar sportolók. Itt ismerkedünk meg az egyik fő karakterünkkel (kettő van), Szabó Karcsival (Fenyő Iván), az egyik vízipólóssal. Ő a "komcsik kedvence", elviszik az ÁVH-központba, ahol egy szolidabb kihallgatás szemtanúi lehetünk. És persze ekkor tudatják, hogy az újabb terrorhullám a lengyelországi események hatására folyik le, hogy egy magyar forradalomnak elejét vegyék. Egy pár szót azért Karcsinkról, ill. inkább az őt játszó színészről: nekem Fenyő egy kissé merevnek tűnik az elején, pedig akkor kellene a leglazább formáját hoznia, de olybá tűnik, mintha egy hosszú vasrudat toltak volna fel a hátsó végén, és úgy kellene mennie. Később láthatóan feloldódik, és ez sokat dob a játékán. Barátja, Csányi Sándor, a kettejük beszélgetései, és a pólós edzések a film leglazább pillanatai. És ez nem rossz, mert igazából azt mutatja be, hogy a forradalommal párhuzamosan azért zajlik az élet, ha egy kicsit máshogyan, de zajlik. Később látjuk, hogy a BME MEFESZ-szervezete hogyan is alakul meg, és ekkor találkozunk a másik fő karakterünkkel, Vikivel (Dobó Kata). Ő sajnos egy kicsit merev egész idő alatt (a vége felé egy kicsit jobban megnyílik azért), habár az övé nem is olyan jól megírt karakter, mint Karcsi.
Mint mondottam volt, minden fontosabb helyszínen ott vagyunk, hála Vikinek: röplapot oszt, kivágja a címert a zászlóból, ott van a Rádiónál, majd a Parlamentnél. A Karcsi - Viki-viszony is érdekes, nem klisékkel teleszőtt, aranyos, de nem giccses, sőt, egész érdekes - ha kiszámítható is egy kicsit, hiszen tudjuk, hogy előbb-utóbb egymásra találnak.
A mellékszereplők is zseniálisak: a diákok vezetője, az azóta elhunyt Huszár Zsolt zseniális, ahogy Szávai Viktória is jól játssza Eszter nevű karakterét. Gesztesi Telki edzője is szerethető, a film vége felénél lévő monológja pedig nagyon jól meg lett írva. Haumann Péter, mint ÁVO-s tiszt is kiváló.
A harci jelenetek is szépen meg vannak koreografálva, az effektek is szépen meg vannak csinálva. Nincsenek évekkel későbbi fegyverek, habár (ezt egy díszlettervezőtől tudom) az egyik autó későbbi évjárat - bár ez csak azoknak szól, akik nagyon bele akarnak kötni. A képi megjelenítés szép: tiszta, éles. Egy snitt nagyon bejött, amikor egy archív - a filmben valós idejű - felvételt néznek a pólósok Melbourne-ben, és az archív felvétel átmegy valós idejű, újrajátszott képpé.
A film egyetlen hibája az, hogy túl sok mindenkire akar emlékezni: a pesti srácokra, az aggódó anyákra, a békepárti papra, és az események minden egyes szereplőjére, így néhány karakterre nem marad sok idő, pedig érdekesek lettek volna.
Összességében a film szilárd lábakon áll, a karakterek jók, a színészi játék szintúgy. A forgatókönyv, a zene és az effektek is jók, a helyükön vannak.
10/9
